Horváth Marin vagyok, 24 (és fél) éves, szeptember óta élek Budapesten, amikor is felvételt nyertem az Eötvös Loránd Tudományegyetem matematika-magyar szakos tanári mesterképzésére. Az alapdiplomámat Pécsett, a szülővárosomban szereztem meg, Matematika BSc szakon.

Ezen információk után a legtöbben azzal a kérdéssel fordulnak felém, hogy mégis milyen agyam lehet, hogy két, ennyire távol álló tantárgyat szeretnék tanítani. Ennek a kérdésnek a megválaszolására hadd ismertessek egy rövid történetet. A matematikában mindig is biztos voltam, megvoltak a kellő sikerélményeim, mindig is azt éreztem, hogy nemcsak értem, de azt a folyamatot, ahogy értem, szavakba tudom foglalni, meg tudnám tanítani ezt a megértést másoknak. A matematika tanári hivatásban nem voltak kétségeim.

Aztán elérkezett a másodév, amikor választani kellett egy minor szakot. Tudni kell, hogy előtte már egy ideje játszottam színházban, sokat foglalkoztam versekkel, így tekintve, hogy a többi szakról tulajdonképpen nem tudtam semmit, pláne azt, hogy érdekelne-e, maradt a magyar nyelv és irodalom szak.

Idővel azonban rá kellett jönnöm, hogy nem biztos, hogy ezt nekem találták ki. Bár nagyon szeretek olvasni, és nagyon érdekesek a kurzusok, amikor jártam, járok, azonban sajnos rá kellett jönnöm, hogy vannak hiányosságaim a szakot illetően. Ennek ellenére sikerült elvégezni a kötelező 50 kreditet az alapképzésen, sőt, nem kevés pontszámmal fel is vettek az ELTE magyartanári mesterképzésre. Ezt követően megfogadtam, hogy mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy tárgyi hiányosságaimat pótoljam, és ha magyartanári helyzetbe kerülök - ami már csak a gyakorlat miatt is elkerülhetetlen -, akkor méltó módon tanítsam a leendő diákjaimat. Végső soron rádöbbentem, hogy kihívásként kell felfognom ezt az ügyet, és szerencsére elmondhatom, hogy a kihívásnak az eddigi részeit sikeresen teljesítettem. Bízom benne, hogy ez a későbbiekben is sikerülni fog.